A Lao Cha öreg teát jelent. Ez a fajta egy régi kedvencem. Először a nyugati környékén ittam egy ismerősömnél, az talán a Haiwan egy verziója volt. (Javíts ki ha tévedek 😉 )
Ránézsre kis összetöpörödött bogyócskáknak néz ki. Olyasféleképpen fest mint a wasabis mogyoró 🙂 Általában téglába préselve lehet vele összefutni. A shu puerh-t hosszabb pár hónapos fermentációval állítják elő. Ebben az időszakban a teából egy kisebb dombot raknak. Ennek a dombnak a közepén, alján egy nagy nyomású aktív hely található és ezen a helyen képződik a Lao Cha alapjául szolgáló tea. Ez a nyomás préseli apró kis golyóbisokra a teát.
Sokszor felönthető tea. Sőt, sokszor kell felönteni. Az elején még nem mutat semmit se magából, ízben csak árnyalatokat, és színben is még világos, szinte áttetsző. Ellenben a 4-5. felöntés után erősen belendül! Elmélyül mind ízében mind a színében. Egyre sötétebb lesz. Felvesz egy krémes állagot. Ettől az íztől olyan mintha nem is igazából folyna, inkább levánszorogna a torkunkon. Kicsit olyan zselé érzés 🙂 Majd ezt hosszú ideig bírja. 10-15 vagy mégtöbb felöntésen keresztül.
Jó társalgó tea. Nem harsány, nem hívja fel magára a figyelmet, ellenben bitang erős, nyitós tea és észrevétlenül kezd el egyre jobban hatni. Rendesen belenyúl az energiarendszerbe. Emiatt vannak akiket kibillent és nem szeretik, és van olyan hangulat amikor nem az igazi. Aki érzékenyebb az ilyen hatásokra az számoljon ezzel.
A levelei nem nyílnak úgy ki, mint a shu puerh teáknak általában. A 20. felöntés után is beburkolózva, mintegy a titkukat tartják.
Vízhőmérsékletre én azt mondanám hogy kb 95 fok körül, a nagyon forró elnyomja, a nem forró pedig nem nyitja úgy ki az ízét. Mégis csak egy puerh 🙂
Én forróval kezdtem, majd egy kicsit hűltebbel folytattam és a végén újra egy forróbbal zártam. Ez lehet, hogy a legjobb módszer, de nekem ízlett 🙂 Ti hogy csináljátok?
